Kirabolta a dohányboltot szombat délután, két órán belül elfogták

A nyomozás adatai alapján 2020. május 23-án 16 órakor ismeretlen tettes kirabolt egy kaposvári belvárosi dohányboltot

 

A kaposvári férfi fényes nappal, egy nyugalmas szombat délután  ment be a belvárosi dohányboltba. Valószínűleg az eladót is megdöbbentette, hogy az elkövető egy  késsel a kezében  megfenyegette  és a bevétel átadására szólította fel őt. A rabló megkapta a pénzt, 100 ezer forintot vett el az eladótól, majd elmenekült a helyszínről.

 A rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtés során, a térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételeit felhasználva azonosították a feltételezett elkövetőt és a társát, akivel együtt szervezték meg a bűncselekményt.

Az egyenruhások a két helyi férfit két órán belül elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A 20 éves fiatalnál tartott házkutatás során a pénz nagy részét és a kést is megtalálták.

A nyomozók C. Dánielt és a 35 éves H. Andrást felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Forrás: police.hu

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron