500 intézményben lesz iskolaőrség

Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány - közölte Gulyás Gergely a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

 Az iskolaőrségről Gulyás Gergely azt mondta, az intézkedés első körben mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola.

 

A tantestület tagjai lesznek az iskolaőrök

Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában - azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak -, és nagyrészt vélhetően korábbi rendőrök töltik majd be a posztot az 500 tagú testületben.

 

Kényszerítő eszközöket lesz náluk

Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála, és intézkedési jogosultsága is lesz erőszak megakadályozása érdekében.

 

Megvédik a tanárokat

    Kibővítik továbbá azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év, és a pedagógusok sérelmére elkövetett összes bűncselekmény ebbe a körbe tartozik majd - közölte a tárcavezető.

    Az államnak feladata, hogy az iskolában a rendet biztosítsa, a pedagógusokat pedig megvédje - jelentette ki, megjegyezve: a legtöbb helyen ilyen problémák nincsenek, de vannak olyan térségek, ahol rendszeresek a fegyelmi gondok, és állandó a tanárokkal szembeni erőszak veszélye, ami tűrhetetlen, megengedhetetlen.

    Hozzátette, egyeztettek az érintett térségek országgyűlési képviselőivel is, mindannyian támogatták a javaslatot. Ha pedig szükséges, a kormány kész több iskolaőrt is alkalmazásba állítani.

 

 

Állásajánlatok Kaposváron