Ilyen volt a Tankcsapda autós koncertje - VIDEÓK

A kormány egyetlen hétvégére, péntektől vasárnapig, engedélyezte, hogy a járványhelyzet ellenére autós könnyűzenei koncerteket rendezzenek az országban, az ország első számú rockzenekara, a Tankcsapda így szülővárosában, Debrecenben, valamint Székesfehérváron is koncertezhetett.

 

A rendelet pénteken lépett életbe, vasárnap pedig hatályát vesztette. Ezek a tények. Hogy ebből milyen következtetéseket lehet levonni, abba most nem mennénk bele. Viszont tudunk mutatni néhány videót az autós koncertről, ami biztosan nagy, bár meglehetősen szürreális élmény lehetett a rajongóknak, akik közül sokan kiszálltak az autóból és úgy hallgatták rockzenét. Ahogy a vidókon is hallható többen az autók dudájával jelezték a tetszésüket.

 

A történethez hozzátartozik, hogy Péter Szabó Szilvia egy autós koncertsorozaton dolgozott már hetek óta. Szinte minden készen állt már, amikor szembesültek vele, hogy  nem lesz lehetőségük a koncertek megtartására, mivel a rendelet csak erre a hétvégére tette lehetővé az autós koncertek megszervezését. Péter Szabó Szilvia facebook posztjában fejezte ki csalódottságát. 

-Hirtelen lett tilos, ami eddig nem volt az! Nagyon fáj most a lelkem.... - írta az énekesnő.

 

 

 

Időpont: 
vasárnap, 2020, május 31 - 19:42

Állásajánlatok Kaposváron