A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

A kormány egyetlen hétvégére, péntektől vasárnapig, engedélyezte, hogy a járványhelyzet ellenére autós könnyűzenei koncerteket rendezzenek az országban, az ország első számú rockzenekara, a Tankcsapda így szülővárosában, Debrecenben, valamint Székesfehérváron is koncertezhetett.
A rendelet pénteken lépett életbe, vasárnap pedig hatályát vesztette. Ezek a tények. Hogy ebből milyen következtetéseket lehet levonni, abba most nem mennénk bele. Viszont tudunk mutatni néhány videót az autós koncertről, ami biztosan nagy, bár meglehetősen szürreális élmény lehetett a rajongóknak, akik közül sokan kiszálltak az autóból és úgy hallgatták rockzenét. Ahogy a vidókon is hallható többen az autók dudájával jelezték a tetszésüket.
A történethez hozzátartozik, hogy Péter Szabó Szilvia egy autós koncertsorozaton dolgozott már hetek óta. Szinte minden készen állt már, amikor szembesültek vele, hogy nem lesz lehetőségük a koncertek megtartására, mivel a rendelet csak erre a hétvégére tette lehetővé az autós koncertek megszervezését. Péter Szabó Szilvia facebook posztjában fejezte ki csalódottságát.
-Hirtelen lett tilos, ami eddig nem volt az! Nagyon fáj most a lelkem.... - írta az énekesnő.
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |