Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán hétfőn Hévízről bejelentkezve.
Könnyid László közölte: jellemzően pénteken nyitott ki a szálláshelyek döntő többsége, szinte valamennyi vendéglátóegység és a fürdők is várják már a vendégeket országosan. Azt mondta: kedvezőek a tapasztalatok, mind a vendégek, mind a szolgáltatók fegyelmezetten betartják az előírásokat.
A vezérigazgató-helyettes szerint méréseik már hetedik hete azt mutatják, hogy a belföldi vendégek egyre inkább az országhatáron belül tervezik nyári pihenésüket, jelenleg kétharmados ez az arány. A korlátozások enyhítése óta napról napra emelkedik a foglalások száma - emelte ki.
Az első nagy hullám a pünkösdi hétvégén volt, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban azt látni, hogy naponta 2000-2500 új foglalás érkezik, többségében júliusra és augusztusra. A Balaton mellett valamennyi élővízhez és turisztikailag meghatározó térségbe, valamint a szálláshelyek teljes spektrumában érkeznek a foglalások - mondta. Hozzátette: a szállodák mellett a panziók és egyéb magán szálláshelyek után is sokan érdeklődnek.
Könnyid László hangsúlyozta: az útnak indulóknál a biztonság lesz az elsődleges szempont, ugyanakkor élményeket is keresnek a turisták. A vendégeket elsősorban az érdekli, hogy a szolgáltatók mit tesznek a biztonságukért.
Arról is beszélt, hogy a turizmusban csaknem négyszázezer ember dolgozik Magyarországon, a szektor gerincét magyar családi tulajdonú vállalkozások adják. Ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség itthon maradásra buzdító kampányával is azt üzenik, hogy a belföldi nyaralást választók a magyar munkahelyeket és a turizmusban dolgozó hazai családokat támogathatják.
Forrás: MTI
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|