Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
Április 6-a óta ingyenes volt a parkolás valamennyi önkormányzati fenntartású parkolóban. A veszélyhelyzet megszűnését követően a kormány július elsejével megszüntette az ingyenes közterületi parkolást.
Kaposvár polgármesterének döntése értelmében a somogyi megyeszékhelyen azonban az első napokban nem büntetnek az ellenőrök, csupán figyelmeztetnek. Figyelemfelhívó cetliket helyeznek ki azokra az autókra, akik nem vettek jegyet, annak ellenére, hogy fizetőparkolóban állnak. A moratórium július 5-én éjfélig érvényes, azt követően már mindenhol betartatják a parkolás rendjét. Az engedmény azt hivatott segíteni, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet ideje alatt a fertőzés terjedésének csökkentése minél hatékonyabb legyen. Ha valaki például autóbusz helyett saját autóval akart munkába járni, akkor annak költségét mérsékeljék.
Kaposváron – ellentétben például a fővárossal - nem emelkedik a parkolás díja sem.
Azokat se éri kár, akik már korábban megváltották parkoló bérletüket, mert a város már áprilisban úgy döntött: az intézkedés fennálltának idejével meghosszabbodik a már megvett igazolványok érvényességi ideje, vagyis még 86 napig érvényesek a havi vagy éves bérletek.
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|