Elmaradhat a Strand Fesztivál és a többi nagyrendezvény augusztus végén

A kormány korábbi döntése szerint augusztus 15-ig nem lehet tartani Magyarországon 500 fősnél nagyobb rendezvényeket, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pedig a Világgazdaságnak adott interjújában arról beszélt, várhatóan nem változtatnak augusztus 15. után sem a szabályozáson.

 

Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy nem kapnak zöld utat az 500 főnél nagyobb rendezvények, sőt, olyanokat is megtilthatnak, amelyeket már újból engedélyeztek. Ez leginkább az augusztus 20-i ünnepségeket és a nyár végére tolt fesztiválokat érintheti majd. Ebben az esetben Somogyban a Boglári Szüreti Fesztivál és a Strandfesztivál sem valósulhtna meg, amely nem csak a bulizni vágyóknak, de a szervezőknek is nagy érvágást jelentene.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, a szerdai kormányülésen születhet döntés a tömegrendezvényeket illetően.

Palkovics az interjúban azt is elmondta, látnak esélyt arra, hogy itthon is megnőnek koronavírusos esetszámok, mivel a környező országokban is ez a tendencia. És ha nő a fertőzések száma, akkor a korlátozások egy részét vissza kell vezetni, de addig is be kell tartani az alapvető óvintézkedéseket, mint a távolságtartás, vagy a boltokban és a tömegközlekedésen a maszkviselés.

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron