A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Gyászol a magyar ejtőernyősök társadalma. Egy fóti nő 4 ezer méterről ugrott ki a repülőgépből, ám az ernyője irányíthatatlanná vált, ő pedig egy fára zuhant Jutánál.
A sportoló azért ment épp a Somogy megyei Kaposújlakra ejtőernyőzni, mert a koronavírus-járvány kitörése óta ott adódott először lehetőség erre. A hölgy egy kis ernyővel ugrott ki a gépből, valamilyen oknál fogva azonban 600 méter magasságban az ernyő zsinórzata összeakadt és pörögni kezdett. Az ejtőernyős leoldhatta volna a főernyőt, hogy a testén lévő mentőernyővel a földre ereszkedjen, ám valamiért ezt nem tette meg.
Senki nem érti, hogy egy olyan tapasztalt sportoló, mint a fóti nő, miért nem tudta megoldani a váratlan vészhelyzetet.
Az ejtőernyős ugrás egyik fő szabálya, hogy földet érés után minden ugró bejelentkezik az ugrató parancsnoknál, de az ejtőernyős nem jelentkezett be, ezért elkezdték a keresését.
A szerencsétlen sportoló óriási sebességgel zuhant a fára. Végtagcsontjai, csípőcsontja és a nyakcsigolyája is eltört. 50 perccel a becsapódás után találtak rá, de valószínű, hogy azonnal meghalt.
Mivel a sisakján volt kamera, lehet, hogy a felvételek megtekintése után kiderül, mi is történt pontosan. A rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a balesetet.
Mentőernyőjük is van a sportolóknak
A zuhanó ejtőernyős sebessége földközelben 180 km/óra. A sportejtőernyősök általában a háton lévő főernyő mellett hasra rögzített mentőernyőt viselnek. Ha megsérül vagy összegabalyodik a főernyő, akkor nyitják a hasi ernyőt, amellyel biztonságosan földet érhetnek. Ám ehhez bizonyos magasság szükséges, túl alacsonyan már nincs ideje az ugrónak a váltásra.
Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu
Forrás: Kekfeny.hu
![]() Veteránautók a Kaposvári NagypiaconA Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.
|
![]() Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főútonSiófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.
|
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|