Kilencszáz településen nőtt a népesség a csok hatására

 Egy évvel a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetése után kilencszáz olyan kistelepülésen indult újra a népesség növekedése, ahol korábban lélekszámcsökkenés volt tapasztalható - mondta el a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken. 

 

Gyopáros Alpár elmondta: a Magyar falu programot 2018-ban hirdették meg, amelynek végrehajtása 2019-ben indult el, a megvalósítás pedig sok helyen már befejeződött az idén.

    Hozzáfűzte: a program legfontosabb pillére a falusi csok, része egy mellékútfejlesztési program és egy kisebb léptékű, úgynevezett életmódjavító intézkedéseket tartalmazó csomag, amelyre százmillió forintos összeghatárig pályázhattak például az olyan települések önkormányzatai, mint a horvátzsidányi.

    A kormánybiztos elmondta: a falusi csok 2500 települést érint, a mellékúthálózat fejlesztésének révén pedig 2500 kilométeren újulnak meg falusi mellékutak a következő években.

 Forrás: MTI

Időpont: 
szombat, 2020, augusztus 22 - 10:48

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron