Nagy rohamra számítanak a kaposvári Burger King nyitásán

Kiindulva abból, hogy a kaposvári Burger King épülését milyen nagy érdeklődés övezte, valószínű, hogy sokan ellátogatnak majd a gyorsétterembe miután megnyitott.

 

Az ünnepélyes megnyitó időpontja is megvan, szeptember 17-én csütörtökön nyit majd a Burger KIng és valóban nagy rohamra számítanak, hiszen már egy biztonsági céget is szerződtetek erre a napra, sőt a hétvégére is. Egészen pontosan élőerős rendészeti biztosításra kérték fel a BL Securityt olvasható a cég Facebook oldalán. A gyorséttermet már nagyon sokan várták és biztosan rengetegen látogatnak majd el és tolnak be egy-egy hambit és krumplit a nyitás hétvégéjén.

 

A Burger King első magyarországi éttermét 1991. augusztus 8-án nyitotta az Oktogonon. Ezek után sorra nyitotta üzleteit, első vidéki éttermét Szegeden. Első autós éttermét a korábbi Wendy's egységének helyén, 2002-ben alakította ki.

Az éttermek belső és külső kialakítását világszerte egységes arculat alapján végzik: az 1970-es évek Amerikájának hangulatát igyekeznek megteremteni a szín- és képvilág felhasználásával.

Érdekesség: a világ második legnagyobb alapterületű Burger King étterme Budapesten, az Oktogonnál volt megtalálható 2015-ig, amikor az egységet megfelezték. 

Időpont: 
péntek, 2020, szeptember 11 - 20:16

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron