Garantáltan vírusmentes programok a somogyi erdőkben

Az idegenforgalom egyike a járvány által leginkább sújtott ágazatoknak, nem csoda, hogy sok országban kihívást okoz a turizmus vonzerejének visszaállítása.

 

Magyarországon azonban az eddiginél is nagyobb az érdeklődés  a természetközeli pihenési formák, így az erdei turizmus iránt is.

A szeptember 27-i turizmus világnapján egy rendhagyó időszakra tekinthetnek idén vissza az ágazat szereplői. Habár a vírushelyzet komoly hatást gyakorolt a külföldi utazásokra, az üdülési szokások átalakulása kedvező volt belföldi turizmus szempontjából. Népszerűbb lett az erdei turizmus, hiszen a járványhelyzet kitörése alatt ezt nem érintették korlátozások: a szabadban történő kikapcsolódás lehetősége végig elérhető volt.

 

A természetben kikapcsolódni remek és a járványhelyzetben is biztonságos szabadidős tevékenység, aktív és passzív pihenésre egyaránt alkalmas, és akkor is kitűnő program, ha csak menekülnél a város zajától. A somogyi állami erdőket kezelő SEFAG Zrt. területén például számos erdei pihenőhely, parkerdő, erdei vasút, tanösvények, tornapályák, gyalogos és kerékpáros kijelölt túraútvonalak és erdei látogatóközpontok várják a friss levegőre vágyókat.

 

A megye erdőterületei rendkívül változatos tájjal, sokszínű és gazdag élővilággal csábítják a turistákat, akiket tucatnyi szálláshely vár a teljes szállodai komforttól egészen az önellátásig mindenféle színvonalon. Több közülük izgalmas ízekkel és igazi, helyi erdei alapanyagokból készült gasztronómiai különlegességekkel várja a látogatókat

Az utazók a túrázástól a kerékpározásig sokféle sport közül választhatnak. Viszonylag elterjedtnek számít a nordic walking, de nagyon sokan választják a futás helyszínéül is az erdőt, hiszen a jól kezelt turistautak erre is kiválóan alkalmasak.

 

Az erdei pihenés lehetősége és a SEFAG Zrt. létesítményei, mint a méltán népszerű, a Kaposvárhoz közeli Zselici Csillagpark és a desedai Kalanderdő, vagy a Nagyatád környéki Nagysalléri létesítmények, valamint a Mesztegnyői Erdei Vasút utószezonban is elérhetőek.

Időpont: 
hétfő, 2020, szeptember 28 - 10:33

MAGAZIN

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Állásajánlatok Kaposváron