A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

A balatoni nyári és utószezon alatt több mint 1,7 millióan utaztak vonattal a magyar tengerhez.
Rekordot döntött a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe a szolgáltatást. Az idén bevezetett Balaton 24 és Balaton 72 nyári tó körüli utazást biztosító jegytípusnak mintegy 16,8 ezer utas szavazott bizalmat.
A nyári szezonban a legnagyobb utasforgalmú állomás az idei évben is Siófok volt 314 ezer utassal, majd Fonyód, Balatonfüred, Balatonlelle, illetve Keszthely következett.
Az idei év egyik legnagyobb fejlesztése a Balatonnál a légkondicionált InterCity-kocsik számának növelése volt, melyeket előszeretettel választottak az utasok. Idén az északi parton közlekedő Kék Hullám sebesvonatokban, valamint a déli parton a Tópart és Balaton expresszvonatokban 3-3 darab InterCity-kocsi közlekedett, ezzel az InterCity-kocsik számát a tavalyi évi 29-ről 51-re növelték. A déli parton összesen 560 ezer, az északi parton 78 ezer utas választotta az InterCity-kocsikat.
A megújult Utasellátónak köszönhetően, Budapest és Keszthely között naponta 8-8 Balaton expressz szerelvényen volt elérhető az étkezőkocsi-szolgáltatás, a szezon alatt közel 20 ezer vásárlás történt. A kedvenc termékek idén is a START Burger, illetve az idén újdonságként bevezetett Classic Burger és a csapolt sör volt, a hamburgerekből mintegy 3000, a csapolt sörből pedig közel 10 ezer korsó fogyott.
Az idei nyáron a kerékpáros forgalom minden korábbi évnél magasabb volt, csaknem 88 ezer biciklis kerekedett fel a tóhoz vonattal. A megnövekedett forgalom kiszolgálása érdekében augusztustól a DÉLI PARTI sebesvonatokon többlet kerékpáros kocsikat állítottak forgalomba, és eltörölték a kerékpárhely-váltási kötelezettséget. A kerékpáros utasok könnyű fel- és leszállását, tájékoztatását az idei évben is diákmunkások segítették a vonatokon és a kiemelt állomásokon.
A nagy sikerű Balaton 24 és Balaton 72 napijegyek voltak a MÁV-START legkedveltebb nyári jegytermékei, melyekből összesen 16,8 ezer darabot vásároltak.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|