A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

A Bogart Fesztivált 2019-ben rendezték meg először Alsóbogáton. A fesztivál sikert aratott, de sajnos a folytatás várat magára.
A szervezők ezt írják Facebook posztjukban: "Az idei évben már másodszor vagyunk kénytelenek belátni, hogy a jelenlegi helyzetben és az (éppen) aktuális jogszabályi keretek között az ide évben a Bogart Fesztivál nem tartható meg!
A tavasszal beköszönő járvány elején abban bíztunk, hogy július elejére talán javul majd a helyzet. Nem így történt!
Az akkor úgy tűnt, hogy a rendezvények tartására vonatkozó korlátozások augusztus végén történő feloldásával, mégis módunkban áll majd benneteket az eredeti tervek szerint vendégül látni Alsóbogáton. Ez sem így lett! (Érvényben maradt az 500 fős létszámkorlát.)
Ezek után úgy határoztunk, hogy ha nincs más út, akkor mivel a helyszín adottságai ezt lehetővé teszik októberben, 500 fővel... CSAK AZÉRT IS BOGART! Sajnos ez sem így lesz!
Figyelembe véve azt, hogy jelenlegi szabályoknak megfelelően mindenkinek maszkot, kellene viselnie, 23 órakor be kellene fejeznünk a koncerteket, továbbá azt, hogy a járvánnyal kapcsolatos statisztikák rosszabbak, mint eddig bármikor és folyamatosan romlanak, be kell látnunk, hogy a rendezvény a fennálló keretek közt és a résztvevők biztonságára való tekintettel nem tartható meg!
Marad tehát a remény, hogy a Covid-19 jövő nyárra már nem lesz több, mint egy rossz emlék és újra találkozhatunk."
Bízzunk benne, hogy 2021-ben végre sikerül megvalósítani a fesztivált.
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |