A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

A város a Németh István Program keretében, az Európai Unió és az Európai Kohéziós Alap támogatásával 6,5 milliárd forintból fejlesztette a szennyvíztisztító telepét.
A várostól keletre, a 61-es út mellett megépült létesítmény a Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. üzemeltetésében mintegy 140 ezer környékbeli lakost szolgál ki.
A beruházás 2018 második felében indult el, s mintegy két évnyi megfeszített munka után elmondható: mára egy modern, a kor kihívásainak eleget tevő szennyvíztisztító telep váltotta fel az 1990-ben épült, az évtizedek alatt korszerűtlenné és elhasználttá vált létesítményt.
A fejlesztéssel Kaposvár és tizennyolc környékbeli település környezetének megóvásához sikerült hozzájárulni, hiszen az elvárásnak megfelelően egy hosszú távú környezetvédelmi megfontolásokat is kielégítő, automatizáltan üzemeltethető rendszert épített ki a kivitelező Strabag Építőipari Zrt.
A város többi nagyberuházásához hasonlóan ebben az esetben is kiemelt cél volt, hogy sikerüljön növelni az ellátás biztonságát, s hogy a korszerű technológiával megfizethető szinten lehessen tartani a közszolgáltatások díjait. Mindeközben a város számos ponton függetleníteni is tudja az energiaellátását a monopolhelyzetben lévő szolgáltatóktól.
A projektben számos technikai újítás is szerepelt. A telep korábbi területén egy teljesen új rács-homokfogó együttes és a két új biológiai blokk is épült, amelyek révén a létesítmény ma már, a próbaüzem után nagyobb hatékonysággal képes megtisztítani a folyékony hulladékot.
Az új szennyvíztisztító telep részeként megépült ugyanakkor egy kisebb erőmű is, amely kielégíti a létesítmény teljes hőigényét, emellett a keletkező biogáz feldolgozásával villamos energiát állít elő, vagyis az új, hatékony és környezetbarát rendszerrel a szennyvíziszapból biogázt állít elő az üzem, és a jövőben azzal az energiával üzemelteti magát a szennyvíztelepet és a mellette lévő kommunálishulladék-feldolgozót is.
A „Kaposvár Megyei Jogú Város szennyvíztisztító telepének fejlesztése” (KEHOP-2.2.2.-15-216-00099) elnevezésű projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósult meg.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|