Magyar Orvosi Kamara: katasztrófa lesz, ha nem szigorítanak a járványügyi intézkedéseken

    A MOK leszögezi: a járvány egész Európában egy új, súlyosságában a tavaszi csúcsokat messze meghaladó szakaszba lépett.

 

A nemzetközi trendek alapján a járvány gyors súlyosbodása várható, és a hasonló helyzetű környező országok már többnyire meghozták a szükséges intézkedéseket. 

    A MOK  azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányt.

 A kamara a következőket javasolja:

  •  A tömegrendezvények engedélyezése során jóval szigorúbb és következetesebb szabályalkotást, az ilyen rendezvények megtartása esetén pedig a maszkviselés és távolságtartás jelenleginél szigorúbb szabályozását és ellenőrzését tartja szükségesnek.
  •  Tovább korlátoznák a vendéglátó- és szórakozóhelyek nyitvatartását és vendégszámát.
  •  Szükségesnek tartják a járványügyi szempontból leginkább veszélyeztetettek, idősek védelmét szolgáló felhívásokat és intézkedéseket, így visszaállítanák a bevásárlási idősávokat is.
  •  Kérik azt is, hogy a kormány tegye lehetővé, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók saját döntésük alapján az ellátásból visszaléphessenek, valamint az egészségügyi személyzet rendszeres szűrését.  

    A MOK szerint a kormányzat "egyedül hagyta az orvosi kamarát a vírusszkeptikus, a járványveszélyt lebecsülő csoportok elleni harcban" és összefogást sürget, hogy ezek a csoportok ne kelthessenek hamis biztonságérzetet, és ne tudják csökkenteni a személyes védekezés hatékonyságát.

 

    Szerintük a jelenlegi tesztelési és kontaktuskutatási kapacitás már nem elegendő a járvány terjedésének követéséhez, a kormánynak ezért fel kell hívnia a lakosság figyelmét az egyéni prevenció fontosságára és a szociális kontaktok számának csökkentésére.

 

    A kamara szerint mindezek hiányában hamarosan a járvány tömeges fertőzésekkel járó szakaszával kell szembenéznünk, potenciálisan napi több ezer új fertőzéssel és akár több százas nagyságrendű halálozással. Ehhez az egészségügy túlterhelése és az egészségügyi dolgozók tömegeinek megbetegedése miatt, a megfelelő ellátás hiányában egyéb betegségben elhalálozók száma is hozzáadódik majd - tették hozzá.

    A 48 000 magyar orvos képviseletét ellátó kamara szakmai támogatásáról biztosította közleményében a kormányt, amelyet felszólított, hogy "a járvány okozta humanitárius és egészségügyi katasztrófa elkerülése érdekében mielőbb hozza meg a nemzetközi ajánlásoknak és gyakorlatnak megfelelő, szigorító intézkedéseket" - írták.

 

Forrás: MTI

MAGAZIN

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Állásajánlatok Kaposváron