Végre elkészült - átadták az Esterházy-hidat és a közlekedési csomópontot

Több éves tervezés, majd két és félévnyi kivitelezői munka után 2020 őszére 17,7 milliárd forintból, vissza nem térítendő európai uniós támogatással, elkészült a Németh István Program legnagyobb városon belüli beruházása.

 

Az ország első ilyen jellegű fejlesztése révén a kaposvári közlekedés gyorsabbá, biztonságosabbá és kényelmesebbé vált, amely naponta 32 ezer ember életét teszi könnyebbé. 

A helyi és távolsági autóbusz-állomások a négysávos Áchim András utca ívkorrekcióját követően közvetlenül a vasút melletti területre kerültek, itt valósult meg Magyarországon először a különböző közlekedési ágak közötti közös peron. A busztársaságok közös irodaházba költöztek be, összehangolt menetrendet és utastájékoztatási rendszert alakítottak ki.

A közlekedési központ környezetében 200 új parkolóhelyet (köztük K+F és K+R helyeket is) alakított ki a város, amely nagyban szolgálja azt a célt, hogy a közösségi közlekedést minél többen válasszák.

Megépült az új függesztett acélszerkezetű híd, amelyet a város egykori újraalapítójáról, Esterházy Pálról nevezett el. Az Esterházy híd  pihenőkkel, padokkal ellátott, gyalogos és kerékpáros sétányként köti össze a belvárost és a Donnert. Személyfelvonók, rámpák és lépcsők teszik lehetővé az átjutást minden korosztálynak, s természetesen mozgáskorlátozottaknak is..

A központ belvárosi helyszínétől távolabb is jelentős fejlesztések zajlottak. Az új közúti felüljáróval sikerült a Béla király utcai szintbeli vasúti-közúti átkelőt kiváltani, ezáltal a közlekedés ott is gyorsabbá és biztonságosabbá vált. Megszűnt a sorompók előtti hosszas várakozás és torlódás, amely a cukorgyári kampány idején – a répabeszállítás miatt – még gyakoribb volt.

Az új közúti felüljáró a meghosszabbított Csik Ferenc sétányhoz kapcsolódik, így a fejlesztés révén a városrészek közötti közlekedés is egyszerűbbé vált, nem is szólva arról, hogy az új megközelítési lehetőséggel az eddig nagyban terhelt útvonalakon sikerült a forgalmat enyhíteni.

A beruházás keretében három körforgalmi csomópont épült, amelyek szintén a biztonságos és gyors áthaladást szolgálják.

Bár a polgárok számára kevésbé látható (annál inkább érzékelhető), hogy valamennyi felszín feletti fejlesztést megelőzte a földalatti közművek megújítása. Új gáz- és vízvezeték, új csapadék- és szennyvízelvezető hálózat épült több kilométernyi hosszon, amelyet az útburkolat helyreállítása követett.

A beruházás végén az önkormányzat köszönetet mond a város polgárainak a támogatásért és a türelemért, amellyel nagyban segítették az építkezés előrehaladását. 

 

A „Kaposvár Megyei Jogú Város Intermodális Pályaudvar és hozzá kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztése (IKOP-3.2.0-15-2016-00016) elnevezésű projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. 

 

 „A projektről bővebb információt a következő oldalakon olvashatnak: 

www.kaposbusz.hu/kozlekedesi-kozpont-2/

www.nemethistvanprogram.hu

www.facebook.com/imcs.kaposvar

Fotó: Benke Róbert

 

Időpont: 
kedd, 2020, november 10 - 18:26

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron