A Z-generáció hegedűse, György-Horváth Zente remekelt a Virtuózokban

A Z-Generáció,  9-14 év közötti, szennai, kaposszerdahelyi és kaposvári gyerekekből álló zenekar, akik elsősőrban népzenét és népzenei alapokra épülő muzsikát játszanak.

 

György-Horváth Zente, a zenekar hegedűse most a Virtuózok című műsorban is megmérette magát, ahol nagyon megdicsérték a produkcióját és a klasszikus Bartók mű mellett még népzenét is játszhatott.

Időpont: 
szombat, 2020, november 21 - 16:40

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron