19 kutyát mentettek egy hét alatt a Kutyatárnál

Szombat óta 19 kutyussal növekedett a Kutyatár Egyesület telephelyének létszáma - írják a szervezet közösségi oldalán.

 

Az egyesülethez folyamatosan érkeznek a megkeresések talált és sérült kutyákkal kapcsolatban, így nagy nehézséget okoz az újabb és újabb kutyákat elhelyezni, hiszen a telephely szinte tele van. Annak ellenére is, hogy valamelyest megnövekedett az érdeklődés a kuytusok iránt a koronavírus miatt. Ráadásul az elmúlt héten sok sérült kutyát kellett befogadniuk, volt akit sikerült megmenteni és volt akit nem.

Egy kan kutyát  olyan sérülés ért, melynek következtében el kellett távolítani a bal szemét. 

A Kaposfüred-Toponár közti szervízúton találtak egy árokban elütve a képen látható fiatal szukát. Chip nem volt benne és eltört a gerince. Sajnos a kutya a műtétje napjának reggelén, az operáció előtt 1 órával feladta.

Bárdudvarnok környékén is találtak egy kan kutyát, a rajta látható nyakörvvel a nyakán, viszont chip nélkül. Jobb hátsó lába eltört, valamint nyílt seb is látható rajta, mely sérülések eredetét nem sikerült beazonosítani.

ű

Sajnos azok a szavak, hogy felelős állattartás még nagyon sok embernek nem jelentenek semmit. Pedig jó lenne, ha nem kellene senkinek nap mint nap ehhez hasonló szörnyűségekkel szembesülnie.

 

Időpont: 
péntek, 2020, november 27 - 16:27

Facebookos játékaink szabályzata