Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Talán az idősek idősávja, talán a karácsony közelsége, de lehet, hogy mindkettő oka annak, hogy a kaposvári boltokban mintha megnőtt volna a vásárlók száma. Nem kicsit.
Pénteken dél körül meglehetősen sokan tolongtak az egyik kaposvári szupermarketben, amelyet olcsósága miatt részesítenek előnyben a vevők. Fura is volt, hogy gyakorlatilag munkaidőben mennyi ember ér arra rá, hogy elintézze a hétvégi nagybevásárlást, és nem igazán volt köztük 65 év fölötti. Amúgy szerintem az idősebbek közül csak az igazán bátrak mernek idősávon kívül vásárolni, egyrészt ugyebár ott a vírus, másrészt meg a lincselést kockáztatják ha időn kívül megjelennek valamelyik üzletben.
A város szélén található boltban valamivel jobb volt a helyzet, de 1 óra után itt is jelentősen megszaporodtak a vásárlók. Mindez pénteken volt, de sajnos egy kisebb vásárlás miatt a szombat déli forgalmat is megtapasztalhattuk ugyanitt, ami szintén nem volt kicsi. Sőt a parkolóban helyet is nehezen lehetett találni, a pénztárak teljes kapacitással működtek, az emberek pedig olyan lendülettel vásároltak, mintha nem lenne holnap. Dugig tömött bevásárlókocsikkal lavíroztak a sorok között, gőzerővel pakoltak a kosarakba és nézték az akciókat.
Most, hogy bezártak a kocsmák, az éttermek, a kávézók, a mozik, a színházak úgy tűnik az egyetlen szabadidős program a vásárlás lett. Ráadásul az ünnepek előtt amúgy is sokakban feléled a felhalmozási vágy.
Hiába az a két nap karácsonykor, amikor nincs nyitva semmi, komolyan igénybe veszi az emberek túlélési képességeit, muszáj csurig tölteni előtte az éléskamrát, nehogy valaki éhen haljon. Tetézve mindez a vírussal valószínűleg fékezhetetlen vásárlási ingert vált ki sokakban. És mivel még ott van az a fránya vásárlási idősáv dolog is, végül is az lenne meglepő, ha szombaton délben csak lézengenének a bevásárló központokban. De ilyen mostanában nem lesz.
Szóval maszkokat föl és irány a csatatér! (Vagy a Lidl, vagy a Penny, vagy a Tesco - bár az utóbbiból már lehet rendelni is.)
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|