Rohamoznak a vásárlók - nagy a forgalom a kaposvári szupermarketekben

Talán az idősek idősávja, talán a karácsony közelsége, de lehet, hogy mindkettő oka annak, hogy a kaposvári boltokban mintha megnőtt volna a vásárlók száma. Nem kicsit.

 

Pénteken dél körül meglehetősen sokan tolongtak  az egyik kaposvári szupermarketben, amelyet olcsósága miatt részesítenek előnyben a vevők. Fura is volt, hogy gyakorlatilag munkaidőben mennyi ember ér arra rá, hogy elintézze a hétvégi nagybevásárlást, és nem igazán volt köztük 65 év fölötti. Amúgy szerintem az idősebbek közül csak az igazán bátrak mernek idősávon kívül vásárolni, egyrészt ugyebár ott a vírus, másrészt meg a lincselést kockáztatják ha időn kívül megjelennek valamelyik üzletben. 

A város szélén található boltban valamivel jobb volt a helyzet, de 1 óra után itt is jelentősen megszaporodtak a vásárlók. Mindez pénteken volt, de sajnos egy kisebb vásárlás miatt  a szombat déli forgalmat is megtapasztalhattuk ugyanitt, ami szintén nem volt kicsi. Sőt a parkolóban helyet is nehezen lehetett találni, a pénztárak teljes kapacitással működtek, az emberek pedig olyan lendülettel vásároltak, mintha nem lenne holnap. Dugig tömött bevásárlókocsikkal lavíroztak a sorok között, gőzerővel pakoltak a kosarakba és nézték az akciókat.

Most, hogy bezártak a kocsmák, az éttermek, a kávézók, a mozik, a színházak úgy tűnik az egyetlen szabadidős program a vásárlás lett. Ráadásul az ünnepek előtt amúgy is sokakban feléled a felhalmozási vágy.

Hiába az a két nap karácsonykor, amikor nincs nyitva semmi, komolyan igénybe veszi az emberek túlélési képességeit, muszáj csurig tölteni előtte az éléskamrát, nehogy valaki éhen haljon. Tetézve mindez a vírussal valószínűleg fékezhetetlen vásárlási ingert vált ki sokakban. És mivel még ott van az a fránya vásárlási idősáv dolog is, végül is az lenne meglepő, ha szombaton délben csak lézengenének a bevásárló központokban. De ilyen mostanában nem lesz. 

Szóval maszkokat föl és irány a csatatér! (Vagy a Lidl, vagy a Penny, vagy a Tesco - bár az utóbbiból már lehet rendelni is.)

Időpont: 
szombat, 2020, december 5 - 18:20

MAGAZIN

Veteránautók a Kaposvári Nagypiacon

A Kaposvári Nagypiacon gyűltek össze a veterán járművek szerelmesei szombaton.

Árokba hajtott egy autó Siófok-Sóstónál a 7-es főúton

Siófok-Sóstónál, a főút 104-es kilométeréhez riasztották a tűzoltókat.

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Állásajánlatok Kaposváron