Somogyban több helyen is megrendezik a Karácsonyi Szeretetlakomát

Más struktúra szerint, több részletben, de idén is megrendezik a Karácsonyi Szeretetlakomát, a Krisna-tudatú hívők hagyományos ünnepi ételosztását.

 

Ezúttal a fő hangsúlyt a vidéki kistelepülésekre helyezik, de a fővárosban, a kerületi családsegítő szolgálatokkal együttműködve is osztanak majd ételt, illetve csomagokat. Az ételosztások átstrukturálására természetesen a koronavírus járvány végett volt szükség. Céljuk, hogy minden rászorulónak tudjanak segíteni, de elkerüljék, hogy egy-egy helyen hatalmas embertömeg gyűljön össze.

 

 A Karácsonyi Szeretetlakoma évtizedeken át nem csak hogy rászorulók tízezreinek nyújtott segítséget, de a hosszú sor látványa minden évben emlékeztette az embereket, a tévénézőket és az újságok olvasóit arra, hogy van még mit tenni embertársainkért. A média közvetítésének köszönhetően fel tudták hívni a figyelmet a szegényélelmezés fontosságára. 

Somogyban a következő helyeken lesz majd ételosztás:

12.23-24. Somogyvámos, Marcali, Kéthely, Horvátkút

Időpont: 
hétfő, 2020, december 7 - 20:29

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron