A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Közmunkások loptak el egy körülbelül százezer forint értékű pávát egy családi ház kertjéből Kisköre városában.
Miután megölték, megfőzték és megették – írta szombaton Facebook-oldalán a madár tulajdonosa, Hoffer Lehel. A Borisz nevű hím páva öt éve élt a családjukkal és gyakorlatilag családtagnak számított.
A bejegyzés szerint Borisz turistalátványosságnak számított a városban, és a környéken élő emberek rendszeresen látogatták az állatot. Az is megszokott volt, hogy „elhozták a gyerekeket és megcsodálták, megsimogatták, fényképeket lőttek vele.”
A férfi posztja szerint pár nappal korábban vették észre, hogy a állat eltűnt a kertből, és hiába járták körbe a várost, nem találták. Végül megtudták, hogy mi történt. Hoffer Lehel ezt írta:
"A ház előtt dolgozó közmunkás emberek amíg nem figyeltünk ellopták, elvitték és mint nem olyan régen kiderült megölték."
A bejegyzés szerint úgy tudták meg mi történt Borisszal, hogy a közmunkások elmesélték az ismerőseiknek, hogy mi történt, míg végül hozzájuk is eljutott a történet. A pávának alig egy kilogrammnyi húsa van, viszont ha eladták volna, az árából akár száz kilogramm húst vehettek volna maguknak a tolvajok - mutatott rá a tulajdonos.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|