A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Idén sem marad el a Krisna-tudatú hívők hagyományos ünnepi ételosztás-sorozata, az Országos Karácsonyi Szeretetlakoma. Somogy-megyében is megvendégelik a rászorulókat.
A krisnások 30 éve osztanak ételt hazánkban, melyet az Ételt az Életért Program keretében valósítanak meg. Küldetésüknek tartják, hogy legalább a templomaik környékén élők között ne legyen éhező ember, ezért az egyház a legfontosabb központjai, így a somogyvámosi Krisna-völgy környékén is ételosztással segíti a rászorulókat. A már megszokott ünnepi akciók idén sem maradnak el, igaz, rendhagyó formában kerülnek megrendezésre.
Noha a járványügyi helyzet miatt a szokásos nagyszabású rendezvények – mint amilyen a Blaha Lujza téri karácsonyi szeretetlakoma – idén elmaradnak, ehelyett azonban több ponton, egyszerre kevesebb ember számára, de országosan mintegy 6500 élelmiszercsomaggal és meleg ebéddel segítik a nehéz sorsú lakosokat. A hétköznapokon is használt ételosztó pontokon, a családsegítő szolgálatok közreműködésével érik el a helyi rászoruló lakosságot.
Somogy megyei akciók
December 23-án Horvátkút és Marcali településeken 150 csomaggal és friss ebéddel, december 24-én pedig Somogyvámos faluban a 300 élelmiszer ajándékcsomag mellett 600 adag ebéddel vendégelik meg a falu teljes lakosságát. Az ételosztás nem csak arról szól, hogy a szegényebb rétegeket elérjék, segítsék és felkarolják, a hívők egy ősi indiai hagyományt, az ünnep alkalmából való „megvendégelés” szokását is igyekeznek megőrizni.
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |