Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

A művészeti munka nem állt meg a Csiky Gergely Színházban - mondta el Fülöp Péter igazgató a Kultúrpart Trend FM-en futó műsorában.
Mindenki megnézheti majd a televízióban is a kaposvári színészeket, mivel a Duna Televízó a Csikyre bízta a szilveszteri gálaműsor megrendezését - árulta el az igazgató.
Stúdióvá változott ugyanis színház, amelyet a felújítás tett lehetővé. Több napos próbafolyamat után, múlt héten szerda reggel 9-től este 10-ig forgatták a szilveszteri műsort. Minden a járványügyi előírásoknak megfelelően zajlott, a művészeket teljesen elkülönítve tudták beengedni, illetve mindenkit teszteltek, mielőtt bement volna a színházba. Nem volt pozitív teszt. Fülöp Péter hangsúlyozta, hogy a színház számára nagy öröm ez a lehetőség, hiszen a művészek megmutathatják magukat országosan is és a felújított színházat is bemutathatták.
December 31-én este 10-től lehet majd látni a Duna Tv-n a felvételt.
Fülöp Péter arról is beszélt, hogy Stúdió lett a színház próbaterméből és a kollégák 31 kisfilmet forgattak le, amelyet a színház Facebook oldalán láthatnak az érdeklődők . Ez egy adventi kalendárium, viszont karácsonykor sem fejeződik be, egészen szilveszterig naponta válnak majd elérhetővé újabbb és újabb kisfilmek. Van közöttük viccesebb, amelyek az év végén leszenk aktuálisak. Minden színész vállalt egy videót, valaki énekel, táncol, mesét olvas, kreatívkodik, de még főzőshow paródia is látható. Nagyon népszerű a kezdeményezés, több ezren nézik a videókat.
A beszélgetésben az is elhangzott, hogy 50 előadást kell majd pótolni, ami nem kevés, de ezt mindenképpen megteszi a színház. A nézők egyébként nem hagyták cserben a nehéz időkben sem a teátrumot, nagyon türelmesek és kivárják míg ismét lehet majd előadásokat tartani.
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|