Megjelent a karácsonyi időszakra vonatkozó kormányrendelet

 

Megjelent a karácsonyi időszakra vonatkozó védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón, kedden.

 

Kiss Róbert elmondta, a kormány felfüggeszti a kijárási tilalmat szentestére, így

december 24-én este 8 óra és 25-én reggel 5 óra között megengedett a lakóhely, a tartózkodási hely vagy a szálláshely elhagyása, illetve a közterületen tartózkodás.

 

Hozzátette: a családi összejöveteleken, magánrendezvényeken - a 14 évesnél fiatalabbakat nem számítva - legfeljebb tízen vehetnek részt. Az alezredes azt kérte mindenkitől, hogy a védekezés sikeréért az ünnepi időszakban is kerülje a nagyobb összejöveteleket és halasztható rokonlátogatásokat.

Emlékeztetett, a kormány - éjfélkor életbe lépett döntésével - több európai országhoz hasonlóan megtiltotta a Nagy-Britannia és Észak-Írország területéről érkező repülőjáratok leszállását. A korlátozásra azért van szükség, mert az Egyesült Királyságban a koronavírus új változatának megjelenésével felgyorsult a járvány terjedése. Az intézkedés - a veszélybe került légijármű kivételével - a menetrend szerinti és a nem menetrend szerinti járatokra egyaránt vonatkozik.

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

Időpont: 
kedd, 2020, december 22 - 19:35

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron