A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Gulyás Gergely miniszter ma arról beszélt a Kormányinfón, hogy „az oltási könyv fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban.”
Tehát 2021-ben előfordulhat hogy egy sor szolgáltatást nem vehetünk majd igénybe a koronavírus elleni beoltottságunkat igazoló okmány megléte nélkül. Müller Cecília már be is jelentette, hogy a beoltottak oltási igazolási kártyát kapnak, amelyen szerepelnek az adataik, az oltás száma, illetve az, hogy mikor kell a második, a védettséget biztosító oltásra jelentkezniük.
Lehetségesnek tartja-e a kormány, hogy lesz olyan szabályozás, amely különbséget tesz az emberek között aszerint, beoltatták-e magukat a koronavírus elleni vakcinával vagy sem? Lesz-e például vakcinaútlevél, vagy mondjuk egy mozi, színház, fesztiválszervező kikötheti-e, hogy a rendezvényt csak beoltott ember látogathatja? Esetleg a korlátozó szabályok alól mentesülhetnek-e a beoltottak? – hangzott el a sajtókérdés a mai Kormányinfón.
Gulyás Gergely szerint
„egészen biztosan lesznek ilyen szabályok, nemcsak Magyarországon, hanem Európában mindenütt, tehát az oltási könyv az útlevél vagy a személyi igazolvány mellett szerintem egy fontos okirat lesz majd a tömeges oltást követő hónapokban. Majdnem biztos, hogy légitársaságok is fognak ilyen szabályokat előírni, Magyarországon és külföldön egyaránt lehetnek ilyen szabályok.”
Külföldön már több helyen szó esett az oltásigazolással kapcsolatos szabályokról például:e gyedi QR-kódot kaphatnak a mobiltelefonjukra azok a britek, akik megkapták a védőoltást, hogy ezzel vehessenek csak részt focimérkőzéseken, színházi előadásokon és más eseményeken – jelezte a brit kormány a Daily Mail szerint. A jegyforgalmazást végző Ticketmaster a Billboard szerint azt tervezi, hogy a koncertek előtt ellenőrzi, hogy a résztvevők rendelkeznek-e a koronavírus elleni oltással.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|