150 kilométernyi új kerékpárút létesült 2020-ban

Az idén  folytatódott a Budapest-Balaton összeköttetés kiépítése és a Balatoni bringakör korszerűsítése, illetve teljesen körbekerekezhetővé vált a Tisza-tó- közölte az MTI-vel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.  

   

    A Balatoni bringakör fejlesztése a déli parton több mint 26, az északin közel 20 kilométeren haladt előre. Somogyban Zamárdi és és Balatonmáriafürdő között újultak meg a főként lakóutcákat érintő szakaszok. Valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Balatonkenese és Balatonszentgyörgy között tett rendbe hat szakaszt, Veszprém és Zala megyében.

 

A fővárostól a Balatonig vezető kerékpáros útvonal Etyekig tartó, első szakaszán a Budaörsöt, Törökbálintot és Biatorbágyot érintő, építési engedély nélkül elvégezhető munkálatok értek célba - ismertette az ITM.

           A kormány a közlekedés zöldítése érdekében folyamatosan fejleszti a hazai kerékpáros infrastruktúrát. A környezetkímélő és egészséges biciklizés vonzerejének növeléséhez elengedhetetlen, hogy a munkába, iskolába járáshoz és a hétvégi kirándulásokhoz, nyári túrákhoz is jó minőségű, biztonságosan használható utak álljanak rendelkezésre.

2020-ban 85 kilométernyi kerékpárút épült vagy újult meg a NIF és a Magyar Közút beruházásaiban,  8,5 milliárd forintból. Az önkormányzati projektekkel is számolva idén mintegy 150 kilométernyi új szakasz létesült, mintegy 15 milliárd forintból.

 

Forrás: MTI

Időpont: 
kedd, 2020, december 29 - 10:32

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron