Hamarosan kiderül, hogy kinyithatnak-e az éttermek

A kormány döntése értelmében kedd éjféltől Magyarország nemzetközi légikikötői ismételten fogadhatnak az Egyesült Királyság területéről induló, személyforgalmi menetrend szerinti, illetve nem menetrendszerű polgári légi járműveket - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

 

 Kiss Róbert alezredes az operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta: az Egyesült Királyság területéről induló polgári légijárművek leszállási tilalmának fenntartása - amelyről kormányrendelet intézkedett - már nem indokolt.

    A beutazási korlátozásokról szóló kormányrendelet továbbra is hatályban van, a Magyarország területére személyforgalomban érkező magyar állampolgár a jogszabály által előírt karaténkötelezettség alapján továbbra is hatósági házi karanténba kerül - emelte ki.

 

    Kiss Róbert elmondta, a védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet szerinti korlátozó intézkedések - a maszkviselési kötelezettség, az üzletekre és a rendezvénytartásokra vonatkozó korlátozások, a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok - továbbra is hatályban vannak. Módosításukról, illetve feloldásukról a kormány hamarosan döntést hoz - közölte.

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

Időpont: 
kedd, 2021, január 5 - 13:37

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron