Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

- A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett.
A szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint az 5,3-as erősségű földrengés - amely a 2020. december 29-ei, 6,3-as erősségű földrengés utórengése volt - helyi idő szerint 18.01 perckor keletkezett, 10 kilométeres mélységben, ismét Petrinja község közelében, a magyar határtól megközelítőleg 100 kilométerre.
Győri Erzsébet azt mondta: a magyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről.
Az MTI Zala megyei tudósítója arról számolt be, hogy nagykanizsai otthonukban kilengett a karácsonyfa, az ülőgarnitúra pedig megremegett alatta.
Múlt hétfőn és kedden két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű - földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.
Forrás: MTI
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|