A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

- A következetes védelmi intézkedéseknek köszönhetően kedvezően alakulnak a járványügyi adatok - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília hozzátette, hogy a gyógyultak száma csaknem kétszerese az aktív betegekének: csütörtöki adatok szerint eddig 220 304-en gyógyultak meg a koronavírus-fertőzésből, és 116 266 aktív beteget tartanak nyilván.
Magyarország a járvány második hullámának csúcsán túljutott, egy "lefele ívelő szakaszban járunk" - mondta -, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a különböző védelmi intézkedések megtartása továbbra is fontos a védőoltások beadása mellett is.
Elmondta: folytatódik az egészségügyi, és az egészségügyben dolgozók oltása, ami azért is fontos, mert számítanak rájuk a következő csoportok oltásánál. A hétvégén a száznál nagyobb létszámú szociális otthonok lakói kapnak oltást a Moderna vakcinájával. Közölte: szerda estig 96 101 ember kapta meg a védőoltást.
Müller Cecília elmondta, az oltóhelyek működnek, azonban csak annyi oltást tudnak beadni, amennyi az országba érkezik. A szállítmányok hetente érkeznek a Pfizer és a Moderna vakcinájából.
Kiemelte, annak érdekében, hogy ezt a kapacitást kibővíthessék, a kormány úgy döntött, hogy az európai uniós vakcinabeszerzéseken túl egyéb forrásokat is vizsgál, keres a magyar kormány. Ezzel a feladattal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert bízták meg - tette hozzá.
Az országos tisztifőorvos úgy fogalmazott: "jó visszajelzések érkeznek, az emberek védőoltáspártiak", és reméli, hogy ez az aktivitás megmarad. Ha kellő mennyiségű oltóanyag áll rendelkezésre, akkor nagyon gyorsan haladhat azok beadása.
Forrás: MTI
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|