A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Somogy megyében, szombaton még marad az erős szél, és borongós lesz az idő, néhol hószállingózás, hózápor előfordulhat.
Éjszaka sokfelé kell számítani kisebb havazásra. Mérséklődik a szél.
Vasárnap erősen felhős, borongós idő várható, délelőtt még többfelé, délután már csak elvétve hószállingózással, kisebb havazással. Mérséklődik az északnyugati szél. Délutántól vékonyodik, csökken a felhőzet.
Éjszaka többnyire gyengén felhős lesz az ég, de párásodhat a levegő, foltokban köd is képződhet. Erős fagy várható, nagyobb területen -10 fok köré, a hóval borított területeken néhol az alá is hűlhet a levegő.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
vasárnap reggel -3,
vasárnap délután -2,
hétfő reggel -7 fok körül alakul.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
Hétfőn mérsékelt légmozgás mellett, nyugaton és keleten erősen felhős idő lesz a jellemző hószállingózással, gyenge havazással. - Kedden előreláthatólag szürke, borongós, párás idő lesz jellemző, elszórtan hószállingózások is előfordulhatnak. Nyugaton és délen lehet itt-ott napsütés. Már kissé enyhül az idő.
Szerdán, csütörtökön, megerősödő, majd viharossá fokozódó D-i széllel határozott, jelentős enyhülés kezdődik. Csütörtökön a Dunántúlon +12 fok körüli maximumokat is mérhetünk a változóan felhős-napos, számottevő csapadéktól mentes időben. A Dunántúl északi felén helyenként elérhetik a legerősebb széllökések a 80-100 km/h-t!
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |