Életbe lép a hajléktalan embereket védő "vörös kód" a nagy hideg miatt

- Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője a várható nagy hidegre tekintettel elrendelte a hajléktalan emberek életét védő úgynevezett vörös kód kiadását - jelentette be a tárca szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton Budapesten.

 

    Fülöp Attila, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat átmeneti szállóján tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

 

az intézkedés azt jelenti, hogy valamennyi bentlakásos szociális intézménynek be kell fogadnia a hajlék nélkül élőket, ha a hajléktalan-ellátórendszer már nem tudja fogadni őket.

 

    A "vörös kód" vasárnap délben lép életbe és kedd 10 óráig érvényes, ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ebben az időszakban éjszakánként legalább mínusz 10 fok, vagy annál hidegebb lesz - tette hozzá a szociális ügyekért felelős államtitkár.

    Mint mondta, az Emmi feladata az, hogy a nagy hidegben különleges intézkedéseket hozzon az emberi élet védelmében; ebben a helyzetben léptette életbe a "vörös kódot" a miniszter.

    Közlése szerint országos szinten jelenleg 79 százalékos a hajléktalanszállók kihasználtsága, Budapesten pedig csupán 74 százalékos. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek jut férőhely, senkinek nem kell az utcán töltenie az éjszakát.

    Hozzátette: a kormánynak az az álláspontja, hogy nem csupán az emberi méltóságot sérti az utcán alvás, hanem életveszélyes, különösen ilyen időjárási körülmények között. Ezért mindenkit arra kérnek, hogy vegye igénybe az ellátórendszer szolgáltatásait.

 

    Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arra bátorított mindenkit, hogy figyeljen oda a veszélyeztetett embertársaira. Ha azt gyanítják, hogy valakit a kihűlés veszélyeztet, értesítsék az erre szolgáló diszpécserszolgálatot, illetve a hatóságokat - kérte.

 

    Felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak az utcán fagyhatnak meg emberek, hanem azok is, akik a saját fűtetlen lakásukban hűlhetnek ki. Példaként említette, hogy az elmúlt években a kihűléses halálesetek többsége nem közterületen, hanem lakásokban történt.

    Ezért ha például a szomszéd idős embernek nem füstöl a kéménye, pedig tudjuk, hogy otthon kellene lennie, akkor nézzünk rá - tette hozzá.

    Vagyis a "vörös kód" jelzés mindannyiunknak arra, hogy figyeljünk jobban egymásra - mondta Vecsei Miklós.

    Az is elhangzott, hogy azokat a hajléktalan embereket, akik szociális intézményekbe kerülnek, a járványra tekintettel az intézmények lakóitől elkülönítve helyezik el.

Forrás: MTI

Időpont: 
szombat, 2021, január 16 - 19:18

Facebookos játékaink szabályzata