Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Somogy megyében, vasárnap erősen felhős, borongós idő várható, délelőtt még többfelé, délután már csak elvétve hószállingózással, kisebb havazással.
Mérséklődik az északnyugati szél. Délutántól vékonyodik, csökken a felhőzet.
Éjszaka többnyire gyengén felhős lesz az ég, de párásodhat a levegő, foltokban köd is képződhet. Erős fagy várható, nagyobb területen -10 fok köré, a hóval borított területeken néhol az alá is hűlhet a levegő.
Hétfőn mérsékelt légmozgás mellett, fokozatosan beborul az ég, itt-ott előfordulhat hószállingózás. Éjszaka többnyire borongós időben lesz részünk, elszórtan hószállingózással, kisebb havazással.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
hétfő reggel -7,
hétfő délután -1,
kedd reggel -2 fok körül alakul.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Kedden előreláthatólag szürke, borongós, párás idő lesz a jellemző, elszórtan hószállingózások is előfordulhatnak. Délnyugaton lehet itt-ott napsütés. Élénkülni kezd a délnyugati szél, és már kissé enyhül az idő.
- Szerdán, csütörtökön, megerősödő, majd viharossá fokozódó DNY-i széllel határozott, jelentős enyhülés kezdődik. Csütörtökön, miközben északkeleten alig érződik majd a melegedés, addig a Dunántúlon +12 fok körüli maximumokat is mérhetünk a változóan felhős-napos, számottevő csapadéktól mentes időben.
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|