Dr. Kerekesné Pytel Anna lett Kaposvár új díszpolgára

A díszpolgári cím mellett a Pro Urbe Kaposvár, a Kaposvár Szolgálatáért és az Év Sportolója kitüntetéseket is átadták. 

 

Városunk ünnepnapján köszönetet mondok valamennyi kaposvári polgártársamnak- mondta Szita Károly Kaposvár polgármestere. -  Köszönöm a fegyelmezettséget, a segítő szándékot és tettet. Köszönetet mondok a türelemért és az odafigyelésért. Okkal bízhatunk abban, hogy már közel a megoldás, s hamarosan visszatérhetünk ahhoz az életünkhöz, amit folytatni érdemes.

 

Díjazottak:

 

Dr. Kerekesné Pytel Anna karnagy – díszpolgár

A tapasztalt zenepedagógus régóta azon fáradozik, hogy megszerettesse a gyerekekkel az éneklést. Úgy véli, hogy azok a lányok és fiúk, akik megfelelő zenei töltést kaptak, gazdagabb személyiséggé válnak, és az élet minden nehézségével szemben alkalmazkodóbbak lesznek.

Vitalitása, jókedve és hihetetlen energiája részben abból a hitvallásából táplálkozik, hogy „éljünk tevékenyen, és dolgozzunk sokat”, részben pedig sportos életmódjából.

„Ani néni” ének nélkül el sem tudja képzelni az életét; boldogsággal tölti el, hogy mindig azt tehette, amit a legjobban szeret: hirdette a zenét.

Kiemelkedő, példaértékű, több évtizedes művészeti és pedagógusi tevékenységéért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Kaposvár Város Díszpolgára” kitüntetést adományozta dr. Kerekesné Pytel Anna karnagy számára.

 

Prof. Dr. Csapó János vegyész, kutató, egyetemi tanár – Pro Urbe Kaposvár

Több évtizedes, magas színvonalú tudományos és oktatómunkájáért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozta dr. Csapó János professzornak.

 

Dr. Csillag Gusztáv ügyvéd – Pro Urbe Kaposvár

Az igazságszolgáltatásban és a helyi közéletben végzett több évtizedes, példaértékű munkájáért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozta dr. Csillag Gusztáv ügyvédnek.

 

Lőrincz Sándor író, újságíró – Pro Urbe Kaposvár

A helyi kulturális életben végzett magas színvonalú munkájáért, kiemelkedő publicisztikai tevékenységéért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozta Lőrincz Sándor írónak, újságírónak.

 

Kaposi Mór Oktató Kórház – Pro Urbe Kaposvár

A város és a megye lakosai érdekében végzett 175 éves, magas színvonalú gyógyító munkáért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozta a Kaposi Mór Oktató Kórháznak.

 

A „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést azoknak a személyeknek, személyeknek, közösségeknek és szervezeteknek adományozza a város, akik (amelyek) a tudományok, a művészetek, a fejlesztés, a kutatás, a gyógyítás, az oktatás-nevelés vagy a gazdasági élet terén kifejtett példaértékű, magas színvonalú munkájukkal hozzájárultak Kaposvár fejlődéséhez, hírnevének növeléséhez.

 

 

Kaposvár Szolgálatáért kitüntetésben részesült:

Buzásné Balogh Judit, a Polgármesteri Hivatal iktatója

Csordás István, az Eötvös Lóránd Műszaki Technikum és Kollégium nyugalmazott matematika-fizika szakos tanára 

Fábos Beáta bőrgyógyász, allergológus, immunológus főorvos

Fándly Csaba, a Csiky Gergely Színház színművésze

Gábor Mária Magdolna, a Gyöngyfa Napközi Otthon gyógypedagógusa 

Harsányi Csaba vállalkozó — A Donner-Császárrét Érték Egyesület megalapítója és egyik vezetője

Nagyné Horváth Mónika, a Polgármesteri Hivatal Titkársági Igazgatóság népjóléti referense 

Baloghné Kalocsa Tünde, a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Igazgatóság pénzügyi ügyintézője 

Hujber Tamásné pszichológus, a Klebelsberg Középiskolai Kollégium tehetségfejlesztő tanára

Illés János sportvezető, Rákóczi FC 

Illés László, a Közúti Közlekedési Szakszervezet Kaposvári Tömegköz-lekedési Zrt. alapszervezetének elnöke 

Kubatov Antal, a Táncsics Gimnázium matematika-fizika szakos tanára 

Ojtó Lajos, a Slendy Kft. ügyvezető igazgatója 

Szabó Klaudia klarinéttanár, a Kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola művészeti intézményvezető-helyettese

Sziberné Fehér Éva, a Kaposvári Humánszolgáltatási Gondnokság igazgatója 

 

 

 

Év Sportolója – 2020:

 

Női kategória

Halmai Petra úszó 2006-tól a Dombóvári Sportiskola Egyesület igazolt versenyzője. 

Edző: Virovecz Richárd

 

Férfi kategória

Boros Bence a kaposvári dzsúdósport közel 60 éves történetének legnagyobb tehetsége. 

Edző: Kéki Márton

 

Csapat kategória

Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Női Röplabda Club 2020-as kiemelkedő teljesítményével kivívta a szakma és a közönség elismerését.

Edző: Sasa Nedeljkovic

 

Időpont: 
szombat, 2021, január 23 - 20:41

Facebookos játékaink szabályzata