Rekordot döntött a túrázók száma a vírus idején

Rekord számú túrázó indult el az Országos Kéktúra útvonalain, amelyek többek között Somogy megyét is érintik.

 

Több mint másfélszer annyi kéktúrás igazolófüzetet vettek a túrázók 2020-ban, mint az azt megelőző évben.

 Így húszezernél is több új túrázó indult el tavaly a legendás Országos Kéktúrán, a somogyi szakaszokat is érintő Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útjait háromezer-kettőszáz, az Alföldi Kéktúra túraösvényeit több mint kétezer frissen nekiinduló természetjáró kezdte el taposni 2020-ban.

 

Mindhárom kéktúrarész esetében ez rekordnak számít, az Országos Kéktúra esetében ez 168 százalékos emelkedés az előző év hasonló időszakának adataihoz képest - a Magyar Természetjáró Szövetség tájékoztatása szerint.

 

Összességében az országban már százötvenezer felett van azok száma, akik a kék sávval jelzett hosszútávú túraútvonalat a hivatalos kéktúra igazolófüzetet használva járják.

A kéktúrák 2020-as teljesítői is magas számot mutatnak: az 1171,8 km hosszú Országos Kéktúrát 387 túrázó teljesítette, az 541 km-es Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát 136-an, míg a 869 km hosszú Alföldi Kéktúrát 89-en járták végig.

 

A 2020-as igazolt teljesítéssel rendelkező túrázók összességében 604 ezer kilométert gyalogoltak Magyarországon.

A Szövetség tapasztalata szerint a koronavírus járvány miatti bezártság-érzet a hazai lakosság kirándulási vágyát és természeti látnivalók iránti érdeklődését sokszorosára növelte, minden természetjáró célpont látogatottsága ugrásszerűen emelkedett, már-már zsúfolt úti céllá váltak a jól ismert túracélpontok. Olyanok is útnak indultak, akik a koronavírus-járvány előtt ritkán tették ezt.

Időpont: 
vasárnap, 2021, január 24 - 11:03

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron