A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Egyelőre ugyan még csak kétféle oltóanyaggal harcolnak itthon a koronavírus ellen, ám a Pfizer és a Moderna után úgy tűnik, hamarosan elérhetővé válik az orosz vakcina, és talán a kínai vakcina is.Ha pedig el lehet kezdeni a tömeges oltásokat, akkor megszabadulhatunk a korlátozásoktól.
A Pénzcentrum legfrissebb, nagy szabású kérdőíve az oltás köré épült.
A Szputnyik V. kapcsán a korábbi gyártási kapacitáskorlátok megszűntek, de úgy tűnik, a magyarok egyelőre óvatosak: Szputnyik V. a bizalmi szavazáson mindössze 15 százalékot kapott, azaz ennyien oltatnák be magukat vele. A válaszadók elsöprő többséggel a nyugati vakcinák mellett tették le a voksukat, a kínai oltóanyagok viszont az utolsó helyen végeztek, 6, illetve 3,4 százalékkal.
Nyilván a döntéshozókis tisztában vannak a bizonytalanok magas arányával, hiszen a 2021. január 21-in Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy ha valaki az egyik vakcinában nem bízik, akkor kérheti, hogy akkor kerüljön beoltásra, amikor rendelkezésre áll az általa preferált típus.

![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |