Nagybajomból érkezik a biozöldség a kaposvári asztalokra a MyFarm közösséggel

Különleges csapathoz csatlakozott Kata és Tamás, akik 2019 elején a fővárosi életüket feladva útnak indultak, és meg sem álltak egészen Somogy megyéig, ott is az erdő közepéig.

 

Nagybajomban próbálják megállni a helyüket gazdálkodóként, amelynek gyümölcséből ti is részesülhettek, hiszen Kata és Tamás tagjai a MyFarm közösségnek.

 

 

Mi az a MyFarm?

A MyFarm előfizetők gyakorlatilag egy kis földterületet bérelnek, amin egy tapasztalt és elkötelezett gazda termeli meg a vegyszermentes szezonális zöldégeket és gyümölcsöket, amelyeket aztán a vevők asztalára szállítanak heti vagy havi rendszerességgel. Magyarán ha előfizettek valamelyik "kosárra" rendszeresen vegyszermentes, friss és helyi termények kerülnek majd az asztalotokra. Az ország különbözö területeire a közelben található farmokról érkezik az áru.A kert működése és a kiszállítás teljesen átlátható, hiszen egész nap kamerával követhetőek az események. A gazdák zárt Facebook csoportban osztanak meg minden információt, illetve bevonják bizonyos döntésekbe az előfizetőket. Sőt, a megtermelt zöldségek legalább 10%-át automatikusan eljuttatják a rászorulóknak. 

 

 

Biozöldség terem a nagybajomi farmon

A nagybajomi tanyasi életet Kata és Tamás tapasztalat útján kezdték el tanulni, sok állattal és egy önfenntartásra berendezett konyha kerttel. Mindig mosolyognak, amikor a környéken úgy emlegetik őket, mint biogazdálkodókat, hiszen eleinte inkább a tudatlanságuk miatt nem használtak semmi védő-, vagy egyéb szereket. A tapasztalatok alapján pedig rádöbbentek, hogy nem is kell, bőven megterem minden különösebb védelem nélkül is! Így tetszett meg nekik a biogazdálkodás, amit immár tudatosan csinálnak.  Fontos szempont, hogy a lehető legkisebb mértékben szennyezzék a talajt és a környezetüket.

 

 

Ide szállítják a kosarakat

A kosarakat a következő településekre biztosan kiszállítjuk, de céltelepülés és Nagybajom közötti útvonalon meg tudnak állni igény esetén máshol is: Nagybajom, Kaposvár, Pécs, Nagykanizsa illetve Keszthely és a Balaton nyugati és délnyugati települései.

Jelentkezni ezen a weboldalon lehet, ahol minden információt megtaláltok az árakról és a szállítási feltételekről is: https://www.myfarmharta.com/nagybajom

 

Az új kertek indulását és az egész összefogását, a termelés minőségének ellenőrzését az újonnan alapított MyFarm Gazda Alapítvány biztosítja. A MyFarm kosárközösség növekedése, franchise hálózattá bővítése Magyarországon egyedülálló módon nem üzleti indíttatású, a vidéki kertgazdák megélhetésén felül az extra profitot az Alapítvány fenntarthatósági és szociális céljaira fordítják a jövőben. 

Időpont: 
péntek, 2021, január 29 - 18:08

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron