A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

2020. február 13-án délben Kaposváron egy gépkocsivezető a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, hanem a járőrök elől menekülve ámokfutást rendezett a belvárosban.
A férfi a Sávház utcából indulva, az Arany János, a Petőfi, a Füredi, a Nádor, majd a Kisfaludy utcán keresztül egészen a Puskin utcáig jutott, ahol az egyenruhások megállították. A sofőr szándékos, sorozatosan szabályszegő magatartásával számos veszélyhelyzetet idézett elő.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélytetetés bűntett gyanúja miatt folytat eljárást.
A nyomozás során szükségessé vált további tanúk és sértettek felkutatása, ezért kérik mindazok jelentkezését, akik látták az ámokfutót, illetve sértettjei voltak a száguldozásnak.
Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 12.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszám 2510-es mellékét, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámon.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|