M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Már Magyarországon is elkezdődött a koronavírus brit mutációjának közösségi terjedése, ezért is fontos a védőoltás - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.
Müller Cecília elmondta: míg néhány nappal ezelőtt még arról számolt be, hogy Magyarországon 33 ilyen esetet fedeztek fel, ma ez a szám már 69, és a fertőzéseknek csak egy része hozható összefüggésbe külföldi utazással. A mutáns vírussal fertőzöttek egy része Németországból, Ukrajnából és Nigériából tért haza - tette hozzá.
Feltétlenül szorgalmazni kell a védettség kialakulását, addig, amíg nem kell szembesülni a mutáns vírus által okozott fertőzések túl magas számával - hangoztatta.
A tisztifőorvos jelezte, hogy pénteken megkezdődik az oltás az orosz Szputnyik V vakcinával Magyarországon. Első körben mintegy 2800 adag felhasználására van lehetőség, ezeket Budapesten a Dél-pesti Centrumkórházban, a Szent Imre és a Szent János kórházban és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (Honvédkórház) adják be.
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|
![]() Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltottákJelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.
|