Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Müller Cecília az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján elmondta hogy, a Nemzeti Népegészségügyi Központban kifejlesztették azt a módszert, amellyel a szennyvízből nemcsak a vírus örökítőanyagát, hanem konkrétan a brit mutánst is ki tudják mutatni.
A brit mutáns jelenléte "tetten érhető" a budapesti, debreceni, tatabányai, székesfehérvári és győri mintában, a vírus örökítőanyaga emelkedő tendenciát mutat Salgótarjánban és Szombathelyen, a többi helyen magas szinten stagnál - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy február 23-áig 400 ember mintájában mutatták ki a brit vírusvariánst, 34-nél egy járványügyi jelentőséggel kevésbé bíró variánst, 9 embernél a cseh variánst. Brazíliai és dél-afrikai variánst továbbra sem mutattak ki Magyarországon. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 400 esetből csak tíznél tudták a megbetegedést összefüggésbe hozni utazással, vagyis a brit mutáns közösségi terjedésnek indult. Jelezte: a szakértők szerint ugyanakkor a brit mutánssal szemben a jelenleg alkalmazott védőoltások hatásosak.
Forrás: koronavirus.gov.hu
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|