8 éve vigyáz az egészségünkre a kaposvári Manna Egészség Centrum

2013-ban alapította a Manna Egészség Centrumot Kiss Gábor a Füredi utca 10-es szám alatt.

 

Kiss Gábor elmondta, hogy azért hozta létre ezt az üzletet, mert ez a terület érdekelte. Hisz abban, hogy a  természetes gyógymódokkal hatékonyan lehet kezelni, ha nem is minden, de sok egészségügyi problémát, és a megelőzésben is nagy szerepet játszanak a különböző gyógyhatású készítmények és táplálékkiegészítők. Éppen ezért vágott bele ezeknek a termékeknek az árusításába, mivel neki is szilárd meggyőződése, hogy ezeknek a segítségével hosszabb ideig megőrizhetjük egészségünket és bizonyos betegségeket meg is előzhetünk.

Gábor elmondása szerint sokan keresik az ásványi anyag tablettákat, a B komplex készítményeket. A járvány kezdete óta népszerűek  D és a C vitamin, a cink és a szelén is.

 

 

A Manna szó jelentése: mennyei eledel, amellyel, a Biblia szerint, Isten a pusztán átvonuló zsidókat táplálta, így túlélték a vándorlást.

Tehát azt akartam kifejezni a névvel, hogy amik a boltban találhatóak, azok valójában táplálékok, amik szinte elegendőek a túléléshez, ha mást nem is fogyasztunk - mondta Gábor.

Az alábbi termékek mind megtalálhatók a Manna Egészség Centrumban:

Multivitaminok, C,D,E vitamin, rágótabletta formában is,

cink, jód, króm, szelén stb.

Halolaj, Q10

Probiotikumok, élő baktériumtörzs

Chia mag 

Férfi, női termékenység fokozó

Prosztata szer

Koleszterincsökkentő  (természetes)

Kalcium-magnézium, K2

Porcerősítők (beépülők)

Méhészeti termékek

Béltisztító

CBD olaj

Illóolajok

Kistermelői gyógyteák

Kistermelői almaliszt, almalekvár, alma szirom, cékla por, alma ital,

és további hasznos termékek.

 

Igyekeznek a helyi vagy közeli termelők termékeit is forgalmazni.

Akinek van saját, engedélyezett terméke a Manna Egészségboltban várják a jelentkezését.

Az üzletet a Füredi utca 10-ben találjátok, a parkoló felől lehet megközelíteni.

Az üzlet a Tesco-tól 200m-re található, a nagy kereszteződés keleti oldalán az egyetlen tízemeletes alatt a parkoló felőli oldalon, ami miatt itt mindig könnyű megállni autóval.

 

Egyes vidéki buszoknak, és több helyijáratnak is van a ház előtt megállója.

 

 

Időpont: 
péntek, 2021, február 26 - 16:56

Giorgio Pizzéria és Étterem

 

Állásajánlatok Kaposváron