Valóra váltott álom - Sajn Alexandra kaposvári stúdiójában készíti tetoválásait

Sajn Alexandra különleges szakmát választott magának, tetováló lett. Alexandra saját stúdiójában készíti a tetoválásokat, de piercinggel is foglalkozik.

 

Mióta foglalkozol tetoválásokkal?

A tetoválás kiskorom óta része volt az életemnek és álmom volt egy saját stúdió. Keresztapámnak volt egy nagyon jó cimborája, akinek Szegeden tetováló szalonja volt (ugyanis eredetileg szegedi származású vagyok). Sokat voltam ott vele, első emlékeim egyike is onnan van.  

Már egészen fiatal korom óta szerettem volna tetoválást, de anyukám nem engedte, amíg a 18-at be nem töltöm.Végül a 18. születésnapomra kaptam meg tőle az első motívumot a testemre ajándékba, és ez közös tetoválásunk lett, akkor elkészült neki is ugyanaz a minta csak máshová. Teltek az évek és egyre több és egyre nagyobb tetoválásokat "szereztem". Mindig is nagyon szerettem rajzolni, kisgyermekként is csak az kötötte le a figyelmem, majd középiskola alatt beleszerettem a festészetbe.  

 

 

Hol tanultál meg tetoválni?

Vendéglátóipari tagozaton tanultam,  mert akkor még szakács akartam lenni, de végül a választott tárgyam érettségin mégis a rajz lett. Ezután még elvégeztem a pénzügyet, de rájöttem, hogy ami egész életemben érdekelt az a tetoválás. Így besétáltam egy szalonba a rajzaimmal Kiskunfélegyházán, ahol a tulaj úgy döntött szárnyai alá vesz, ez volt hét éve. 

Lassan öt éve élek Kaposváron, voltam itt is gyakornok. 2019. novemberében valóra vált az álmom, megnyithattam a saját tetováló szalonomat,  teljesen  a hivatásomnak élek és fejlesztem magam. 

 

 

Mivel foglalkozol mostanában?

Test tetoválások mellett, készítek sminktetoválásokat is, és piercinggel is foglalkozom, szabadidőmben, pedig festeni szoktam, ami a másik szenvedélyem.

 

 

Melyek a legnépszerűbb tetoválások?

A legnépszerűbb minták a linework és dotwork minták, a watercolor, darkosabb stílus, de egyaránt mennek a minimal és kidogozottabb minták is. 

Milyen tetoválásokat készítetsz?

Amit én igazán szeretek csinálni az a két véglet, vagy a nagyon színes minták, vagy a csak feketével készülő stílusúak. Amit nem készítek, azok a fotórealisztikus minták, portrék és nonfiguratívak, valamint amikor a vendég jön egy tetoválás fotóval, hogy egy az egyben azt szeretné magára. Utóbbival az a probléma, hogy ebben a formában ez plágiumnak minősül,  tiszteletlenség a másik művésszel szemben, és azzal is, aki eredetileg viseli.  

Mindig törekszem arra, hogy a vendég kérését, egyedivé szabjam,  ennek érdekében tervezés előtt hosszasan beszélgetünk, szeretem, ha bejönnek hozzám személyes konzultációra, és engedik, hogy alakítsak a mintán, ezzel bizalmat szavazva nekem. Szeretem, amikor egyedi tervezésű mintát készíthetek a vendégnek, mert tudom, hogy az biztosan közel fog állni a szívéhez. 

 

 

Milyen szabályokat követsz?

Nem készítek sem tetoválást, sem testékszert 16 éven alulinak. 16-18 év között szülői beleegyező nyilatkozat szükséges, és a mintát feltűnően látható helyre nem helyezem fel (pl.: nyak, arc, kézfej) Intim testékszert nem helyezek be 18 év alattinak. 

18 év felettieknek sima beleegyező nyilatkozat szükséges a tetoválás vagy testékszer elkészítéséhez. Minden vendég  kap egy teljes körű tájékoztatást arról, hogy mi fog történni, valamint a tetoválást/ testékszert kizáró okokról. 

 

 

Mit tudhatunk a szalonodról?

A szalonom az Aumkara Bodyart Shop nevet viseli. Az Aumkara, felsőbb szintű megvilágosodást jelent. Amikor elértem az életemben, hogy megnyithassam a saját stúdiómat, egy nagyon nehéz időszakon mentem át, lezártam életem egyik fejezetét, mert kinyílt a szemem és végre tisztán láttam. 

Az üzlet a Petőfi tér 1. címen található, a Szarvas Üzletház földszintjén, egyből a vasútállomás a busz végállomás mellett. 

Az alábbi online platformokon vagyok elérhető:

privát: https://www.facebook.com/sajn.alexandradiana  instagram; @sajnszandi

szalon: https://www.facebook.com/AumkaraBodyartShop instagram; @aumkarabodyartshop

Időpont: 
vasárnap, 2021, február 28 - 10:41

Facebookos játékaink szabályzata