Addig halasztják a második oltás beadását amíg lehet

 

Minél több embernek akarják beadni az első koronavírus elleni oltást, ezért változik a Pfizer-Biontech és az AstraZeneca vakcinája esetében a második oltás időpontja - közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

 

Kifejtette: az oltási stratégia eddig az volt, hogy minden esetben betartották az első és a második oltás közötti időintervallumot.

 

Mostantól - annak érdekében, hogy megakadályozzák a vírus terjedését

-, igyekeznek minél több embernek beadni az első oltást, hiszen már az is ad egy alapvédelmet a fertőzés ellen.

 

    Ismertetése szerint a klinikai, tudományos és szakmai ismeretek alapján igyekeznek kitolni a második oltás időpontját. A Pfizer vakcinánál a 21. napról a 35. napra tolják a második oltást. Az AstraZeneca vakcinánál a 12. héten adják be a második vakcinát. A Moderna, valamint az orosz és a kínai vakcinák esetében egyelőre nem változtatnak a két oltás közötti oltási sémán.

    Galgóczi Ágnes azt mondta: bíznak abban, hogy már az első oltás beadásával kialakítható lesz olyan védelem, amely megakadályozza a fertőzés terjedését. Így talán tavasz végére, nyár elejére olyan átoltottságot érnek el, ami valóban védelmet jelent a közösségnek. Már több mint 670 ezer embert oltottak be Magyarországon. 

 

Forrás: koronavirus.gov.hu

Fotó: MTI/Mohai Balázs

 

MAGAZIN

Balesetek Somogyban csütörtökön

Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Állásajánlatok Kaposváron