A tűzoltók áramtalanították az autót.

"Versenyt futunk az idővel, tovább gyorsítunk az oltáson" - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
György István szerint Magyarország már a harmadik helyen áll az európai uniós oltási ranglistán azzal, hogy az első oltást több mint 721 ezren, a másodikat 252 847-en kapták meg.
Emellett ugyanakkor a járvány "harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk", rohamosan nő az aktív fertőzöttek és a kórházban ápolt betegek száma, sem az első, sem a második hullám nem produkált ilyen rohamosan növekvő számokat - fogalmazott.
Az államtitkár rámutatott, ezért is döntött az oltási munkacsoport az oltási stratégia március 1-jei módosításáról. A cél, hogy húsvét tájára - a húsvéti ünnepnapokat figyelembe véve április 11-ikére - lehetőleg minden regisztrált megkapja az első oltást, a lakosság minél szélesebb rétege szerezzen védettséget.
Járványügyi szakemberek álláspontja szerint már az első oltás is jelentősen növeli a védettséget, csökkenti a betegség súlyos lefolyásának, vagy a halálnak a kockázatát - közölte.
György István jelezte, 529 ezer koronavírus elleni védőoltást adnak be a következő, szerdától szerdáig tartó oltási héten, ennyi idő alatt ekkora mennyiségre még nem volt példa Magyarországon.
Ismertetése szerint folytatódik a regisztrált idősek oltása. A háziorvosok a hét közepén újabb 250 ezer adag kínai vakcinát kapnak, amellyel praxisonként átlagosan 45-50 embert tudnak beoltani. Emellett 30 800 Moderna-vakcinát is eljuttatnak a háziorvosokhoz, további 10 ezer Moderna-adag azokba az idősotthonokba kerül, ahova azt koronavírus-fertőzés, vagy más ok miatt nem tudták bevinni.
Forrás: koronavirus.gov.hu
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|