Hétfőn reggel órákra leállt az ekréta

Március 8-án megkezdődött az online oktatás az általános iskolákban, ami rengeteg gyereket, tanárt, osztályt érintett.

 

Úgy tűnik az e-kréta rendszere nem tudott megbirkózni a feladattal, ugyanis elérhetetlen volt a felület hétfő reggel.  A kilenc órakor kezdődő órára már nem tudtunk belépni, hiába próbáltkoztunk ezért készítettünk egy gyors közvéleménykutatást.

 

Úgy tűnik a probléma általános volt és nem csak Kaposvárt, hanem az egész országot érintette. Valahol az első órát még meg tudták tartani, de kilenc órára feladta a rendszer. Az Online Otthonoktatás Facebook csoportjában több százan jelezték a problémát. A rendszer hétfőn délelőtt valamivel 10 óra előtt állt helyre. Közben az is kiderült, hogy a rendszer hiába állt helyre, mert belépni továbbra sem tud mindenki.

Kovács András Péternek is hasonlóak voltak a tapasztalatai:

 

Időpont: 
hétfő, 2021, március 8 - 09:18

MAGAZIN

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

Állásajánlatok Kaposváron