Színpadra állítja a Madagaszkárt a Csiky

A Csiky Gergely Színházban nem állt meg az élet, sőt készülnek a nyitásra. 

 

 

67 előadást szeretnének pótolni ennyi maradt el ugyanis az előző évadban  mondta el Fülőp Péter a Csiky igazgatója, amikor Szita Károly meglátogatta a teátrumot. 

Örömhír a gyerekeknek, hogy a Csiky színpadra állítja a Madagaszkár című nagyon népszerű Disney rajzfilmet, mivel megvásárolták a jogokat.Fülöp Péter azt is elmondta, hogy nagyon hiányzik a kollégáknak munka és a taps, de mindenkinek találnak feladatot, így nem zárt be a színház. 

Szita Károly szerint talán augusztusban kerülhet sor a színház nyitására , és akkor már két bemutatóval is várják a nagyközönséget, az egyik a Csárdáskirálynő című nagyoperett a másik az Alice csodaországban című gyerekdarab.

 

Időpont: 
csütörtök, 2021, március 11 - 21:15

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron