Megyénként és régiók szerint is eltérő járványügyi intézkedések jöhetnek

Több mint 8000 beteget ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, és már 1005 ember igényel lélegeztetőgépes támogatást - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiával.

 

Galgóczi Ágnes elmondta: vasárnap 8863 embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, és elhunyt 162, többségében idős, krónikus beteg.

  Galgóczi Ágnes közölte: az országban mindenhol terjed a vírus, Budapest és Pest megye a legérintettebb. Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be - tette hozzá a járványügyi főosztályvezető.

 

    Hangsúlyozta: továbbra is fontos a járványügyi korlátozások betartása, a már közterületen is kötelező maszkviselés, az olyan zsúfolt helyek kerülése, ahol nem lehet megtartani a másfél méteres védőtávolságot, és az is, hogy ügyeljünk a higiéniára. Ez mind szükséges a járvány terjedésének megakadályozásához, és az esetszámok csökkenéséhez.

    Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-fertőzés lappangási ideje 14 nap, ezért a kontaktusok csökkentését követően legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy csökkenjenek az esetszámok is. Kiemelte: mivel a vírus brit mutációja sokkal könnyebben terjed a korábbinál, még hetek telhetnek el, mire láthatóak lesznek a lezárások hatásai.

 

MTI

 

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron