Idén nem lesz Balaton Sound és a Telekom VOLT Fesztivál

 - Az idei évre tervezett soproni Telekom VOLT és zamárdi Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

 

 

    "Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom a korábbi mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a Balaton Sound kapuit" - idézte Fülöp Zoltán fesztiváligazgatót a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

    Mint írták, a Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente.

 

    Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója kiemelte: a soproni fesztivál portfoliójuk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra tervezték a kapunyitást.

    "Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén még azt sem látjuk, egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása" - hangsúlyozta. Hozzátette: az idei fellépői listával a megszokottnál jóval korábban elkészültek, azonban még meghirdetni se volt lehetőségük azt.

    A közlemény emlékeztet arra, hogy sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.

    A Balaton Sound és a Telekom VOLT szervezőinek tájékoztatása szerint mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keresnek a két eseménynek. Erre azonban a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt nem találtak a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást.

 

Időpont: 
csütörtök, 2021, március 18 - 14:19

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron