Visszamenőleg is igényelhetik az ingyenes internetet a diákok és a pedagógusok

- Az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is igényelhető az ingyenes internet a digitális oktatásban résztvevő diákoknak és pedagógusoknak - közölte a kormányszóvivő szerdán a Facebookon.

 

    Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi oldalán elmondta, az elmúlt hetekben több megkeresés is érkezett hozzájuk az ingyenes internettel kapcsolatban; számos családot, pedagógust elutasítottak a szolgáltatók saját belső szabályaikra hivatkozva.

    "Hogy a kormány eredeti céljainak megfelelően minden érintett tudjon élni az ingyenes internet lehetőségével, az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is igényelhető a digitális oktatásban részt vevő diákoknak és pedagógusoknak" - jelezte a kormányszóvivő.

    Hozzátette, ráadásul a jogosultságukat is elegendő egyszer igazolni, mert az a veszélyhelyzet végéig érvényes lesz.

    A szolgáltató egy későbbi számlán írja jóvá a kedvezményt. Ez azt jelenti, hogy a decemberi havidíjat az áprilisi számlán is jóvá lehet íratni - jelezte.

    "Tudjuk, hogy a koronavírus-járvány mindenkit kihívás elé állított, a családoknak nem mindennapi megterhelést jelent a digitális oktatás. Ez többlet erőfeszítést, újabb megoldandó feladatokat jelent a gyerekeknek, a pedagógusoknak és természetesen a szülőknek is" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

    Hangsúlyozta, a kormány ebben a nehéz helyzetben is segíti a családokat, hogy mérsékelje a terheiket.

 

MTI

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron