Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Hatályba lépett a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozata - közölte a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes elmondta: ehhez kapcsolódóan több új rendelkezés lépett érvénybe. A kijárási tilalom este 10 és reggel 5 óra közötti időszakra módosul.
A március 8-án ideiglenes bezárt üzletek ismét megnyithatnak, ha az üzlet tulajdonosa, illetve üzemeltetője vállalja az új védelmi intézkedések betartását. A személyes megjelenést igénylő szolgáltatásokra korábban elrendelt intézkedések megszűnnek. Az üzleteket érintő négyzetméteralapú korlátozás a szolgálatásokra nem vonatkozik - tette hozzá.
Az alezredes azt is elmondta, hogy továbbra is érvényben maradnak a maszkviselésre, vendéglátóüzletekre, szabadidős létesítményekre, szolgáltatási helyekre, szálláshelyekre, felsőoktatási intézményekre és a rendezvénytartásra vonatkozó intézkedések, ahogy a valamennyi schengeni belső határszakaszra ideiglenesen bevezetett határforgalom-ellenőrzés és határőrizet is - fejtette ki.
Kiss Róbert elmondta: az új védelmi intézkedések közé tartozik, hogy az üzletek 5 óra és 21.30 között tarthatnak nyitva, a 10 négyzetméteres vagy annál kisebb vásárlóterű boltokban a dolgozókon kívül egy vásárló tartózkodhat, ennél nagyobb üzleteknél 10 négyzetméterenként egy-egy vásárló. Az üzemeltető köteles a bejárat előtt tájékoztatni a vásárlókat arról, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak az üzletben, a bejutásra várakozók között pedig be kell tartatnia a másfél méteres távolságot, az üzletben pedig gondoskodnia kell a személyi- és eszközfertőtlenítésről.
Hozzátette, hogy a bevásárlóközpontok területén az üzletekbe bejutásra várakozók közötti távolságtartásért nemcsak a bolt, hanem a bevásárlóközpont üzemeltetője is felelős.
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|